tg-kapanyel-bk0210

Újabb veszedelmes nyavalya jelent meg a hazai kultúrnövényeken. A népes kártevő- és kórokozósereget ezúttal a szőlőtőkét végleg elpusztító fitoplazmás betegség, az aranyszínű sárgaság (Grapevine flavescence dorée phytoplasma, Phytoplasma vitis) bővíti, amit röviden csak FD-nek neveznek.

A közönséges (más néven keskenylevelű vagy francia) levendula (Lavandula angustifolia) az egyik legigénytelenebb fűszer- és gyógynövény, amellyel kertész találkozhat. Mondhatnánk, a jég hátán is megél, ha nem mediterrán eredetű lenne. Így viszont marad neki a meleg, napos hely, tápanyagban szegény, meszes talaj, ahol akár évtizedekig is élvezhetjük gyönyörű színét és illatát.

"A nép szíveli a bodzát, mert igénytelen, mint ő maga, és ha haszon nincs is belőle, gondot se kell rá viselni. Az erdőszélben tanyák vannak, és rendesen minden tanya körül ott kujtorog a bodza, mint a legprimitívebb díszfa. Hívni se kell, megtelepszik magától, és mindenütt jól érzi magát, ahol embert érez.

… Senki sem látott még bodzát, amelyik csak egy bogyót termett volna. Millió bogyót terem, és abban hárommillió mag van. Szóval megvan benne a jó szándék, hogy egy nagy bodzáskertté változtassa a világot kelettől nyugatig." (Móra Ferenc: Georgikon)

Szeretek piacra járni. Akkor is, ha nem kell semmi, egyszerűen jó nézelődni, szóba elegyedni, kérdezősködni, ismerősökkel összefutni, odaköszönni a kedvenc árusoknak. Főleg hétköznap délelőtt, mert akkor nincsenek annyira sokan. Bár én azt is szeretem, amikor péntek-szombaton hömpölyög a nép, de csak a piacon.

Akármerre járunk utazások során, a helyi piaco(ka)t mindenképpen útba ejtjük, érdekes módon úgy, hogy teljesen véletlenül keveredünk oda. Így volt ez a nyáron Barcelonában is. Pont utazás előtt láttam képeket a leghíresebbről, a La Boqueriáról; el is határoztam, hogy mindenképpen megkeresem, majd egyszer csak ott álltunk előtte. (Ami persze nem nagy teljesítmény, mert a legnagyobb sétáló-bevásárló utcáról nyílik, de akkor is…)

A gondos-szorgos kertészek már jó időben gondoltak az ínségesebb napokra, amikor nincs mindenféle fűszer frissen az ablakban vagy a kertben. Én nem tartozom közéjük, mert - bár úgy tartják, szárítani még a virágzás kezdetén érdemes az illatos-aromás növényeket - mindig akkor kapok észbe, amikor a mentáim, kakukkfüveim, rozmaringom stb. teljes virágpompába borulnak, és a meleg napoknak is vége.

Aki résen volt, kis csokrokban szellős, ám tűző naptól távol eső helyre fellógatta a raktározásra szánt fűszer- (és gyógy-)növényeket, majd néhány hét múlva szépen lemorzsolgatta a leveleket és jól záródó üvegekben vagy textilzacskókban elrakta a kamrába.