tg-kapanyel-bk0210

A Greenpeace-től kaptuk a hírt: szombat este keresték meg őket méhészek, hogy Balatonlelle-Somogytúr térségében egy napraforgótáblában pusztulnak a méheik. Simon Gergely, a Greenpeace regionális vegyianyag-szakértője a helyszínen a méheken kívül egyéb rovarok, egy sikló és egy erdei pinty tetemeit is megtalálta és megállapította, hogy a rovarok esetében feltehetően növényvédőszer-mérgezés történt. Hogy más élőlényeket is érintett-e a mérgezés, még vizsgálják. A kárt egyelőre nehéz megbecsülni. A Greenpeace értesítette az illetékes hatóságokat, több mintát is vett, melyek elemzése folyamatban van.

(A kép csak illusztráció)

A ritka félmajom, a sárgaszakállas maki 2 hónappal ezelőtt, alig 80 grammosan született a Nyíregyházi Állatparkban. Az országban egyedülálló, eddig 2 hímből és 3 nőstényből álló tenyészcsapat rendkívül sikeres: tavaly 2, idén pedig 1 kölyökkel gyarapodott a csoport.

Az apróság 130 napi vemhesség után jött a világra. A jelenleg 2 hónapos maki még anyatejen él, de már ismerkedik a zöldségekből, gyümölcsökből és levelekből álló szilárd takarmánnyal is. Egész nap a többiek hátán lovagol, s élvezi a félmajomcsalád gondoskodását, mivel gondozásában a csoport minden tagja részt vesz. A makik kínosan ügyelnek a tisztaságra, nem csak a kicsi de egymás bundáját is kölcsönösen ápolják; 4 alsó metszőfoguk és 2 szemfoguk ún. fogfésűt alkot, valamint hátsó végtagjuk második ujján karmot viselnek. Az állatok ezek segítségével távolítják el egymásról a meglazult szőrszálakat és az élősködőket.

A barna makik családjába tartoznak, ám ott egy külön alfajt képviselnek. Latin nevük, Lemur fulvus mayottensis sok mindent elárul róluk. A mayottensis arra utal, hogy természetes élőhelyük a Madagaszkártól mintegy 400 km-re lévő Mayotte-sziget. Gyűjtőnevük, a lemur pedig a latin „lemures” (szellemek) szóból származik, mert az első európai felfedezők szellemeknek hitték őket (és a többi valódi makifélét), mivel  a lombok sötétjéből csak rikácsoló kiáltásaikat hallották, és parázsló szempárokat láttak.

A kicsi igazi bohóc, olykor már lemerészkedik anyja hátáról, s egyre ügyesebben mozog a fák ágai között. A család egy különleges kifutóban él sarkantyús teknősökkel társbérletben, ahova a látogatók is bemehetnek s testközelből csodálhatják meg őket.

Köszönet a fotókért a Nyíregyházi Állatparknak.

A nyári szellő még a szennyezett városokban is meg-meghozza a hársak igazán kellemesnek mondható illatpamacsait. Régi leírásokból is kitetszik, hogy a strapabíró hársfák évszázadok óta kedvelt, levegőtisztító városi növények. Közeli rokonként a családba vagy félszáz féle hársfa tartozik, de Magyarországon főként a kislevelű (Tilia cordata) és a nagylevelű (Tilia platyphyllos) fajt ismerik. A hársfák pontos meghatározása nem egyszerű. A kertekben rendkívül hasznosak azért is, mert lehulló leveleik nagyon hamar elbomlanak, ezért a humuszképzésben fontos szerep jut neki. Emellett a talajra kedvező hatással vannak gyökerei is, hiszen mélyre hatolnak és nedvesség s tápanyag után kutatva jól feltárják a talajt.

A nagycenki hársfasor már 250 éve áll

Növényi táplálékaink hatásaikat tekintve három csoportba oszthatók:

Az elsőbe tartoznak a vegyszeres termesztéssel előállított, adalékokkal kezelt, ismeretlen eredetű összetevőket tartalmazó, esetleg génmódosított termékek, melyekről állandó viták zajlanak, mérgezőek-e?

A második az ellenőrzött bioélelmiszerek köre, melyek nem károsak, kellő mennyiségben tartalmazzák a szükséges tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat és antioxidánsokat.

A harmadik a vegyszermentesen termelt élő zöldségek, gyümölcsök csoportja. Ezekben olyan élő növényi enzimek vannak jelen, melyeket az egész világon kutatások ezrei vizsgálnak és tartanak hatékonynak különböző betegségek elleni küzdelemben. Az élő ez esetben azt jelenti, hogy a növényt leszedése után közvetlenül, nyersen fogyasztják.

Ezzel a felirattal találkozunk, ha a Füvészkert Pálmaházába lépve balra fordulunk. A táblához közelebb menve se derül ki sok minden erről a nem túl jellegzetes fáról. Mi most egy kicsit azért körbejárjuk az előbb említett óriás csalánfát (Dendrocnide excelsa) és rokonságát.

A csalánfák Ausztrália keleti partján és a Polinéz szigetvilág erdőszélein őshonosak. 6 fajukból mindössze kettő nő meg tényleg fa méretűre, a maradék 4 mindössze alacsonyabb bokrok formájában nyújt táplálékot számos rovarnak. A fák viszonylag nagy lombkoronájú, maximum 40 méter magasra megnövő fásszárúak. Mint általában az erdőszéli fákra jellemző, ez a 2 fafaj is gyors növésű, és nagy fényigényű. Fájuk puha, rostban szegény, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy miután elpusztulnak, kb. 2 év alatt teljesen elrothadnak. Virágzatuk apró virágokból áll, és az ágak villás elágazásában foglal helyet (bár sajnos virágzást a Füvészkertben a FitoFriday tagjai még nem látták soha).