tg-kapanyel-bk0210

Ahogy haladunk a nyárban előre, úgy egyre több a munka konyhában is, hiszen már lehet tartósítani a kertben termett finomságokat. Általában a lekvárok és az udvardi nagynéném által eltett olajos zöldségsavanyúságok a kedvenceim közé tartoznak. A zöldség, gyümölcs gazdaságos felnevelése sikerülni szokott, de a tartósításnak csak az elméletét ismerem. A nyári konyhában sertepertélő családtagjaim keveset tudnak a különböző veszedelmes gombákról, baktériumokról, amelyektől menteni kell a finom gyümölcsöt, zöldséget, de rutinszerűen mossák, forrázzák az üveget, dunsztolnak, és az alapanyag is tisztán kerül a fazékba. Nekem itt csak annyi feladat marad, hogy a gázpalackot aktiváljam, és hordjam a terményt meg az egész évben gyűjtögetett üvegeket.

Mint minden távol-keleti díszkerti növény, úgy a kínai lilaakác (Wisteria sinensis) is különleges. Egyetlen hibácskája: a nagy téli hidegeket nem szereti, de japán változata (W. floribunda) nem ilyen kényes. Egy idősebb lilaakácot látva nem is kell magyarázni, miért érdemel a kertben kivételes helyet. Csavaródó hajtásaival és tavasszal díszlő 20-30 centis virágfürtjeivel hamar benő 60-100 négyzetméteres területet.

A legkorábban elvirágzó egynyáriakról már lehet magot gyűjteni. Nem is a magfogás a nehéz dolog, hanem a rendszerezés. Aki nem elég precíz, ne is fogjon hozzá, mert a sok mag hamar kaotikus összevisszaságba kerül. Azt is tudni kell, hogy hibridnövényekről nem érdemes magot szedni, mert ezek szülei csak egyetlen szezonra állnak össze, s a hibrid gyermek magjából nem saját magára hasonlatos növény lesz, hanem valamelyik szülőjére hajaz majd.

A tűző nap felértékeli az árnyékot, ilyenkor népszerűek a nagy árnyékot adó növények. Mind közt csodának számít a kétméteres levélátmérőt produkáló brazil óriáslapu (Gunnera manicata). Aki teheti, fényképeztesse magát az óriással, de ha vigyáznak rá, nálunk is megél, és bár a hazai lapukat messze felülmúlja, ekkorára nemigen nő meg, ugyanis egy átlagos kert nyújtotta lehetőségekhez képest igen kényes.