Mint minden nyavalyára, a tó algásodására is igaz, hogy jobb megelőzni, mint kezelni.
Mint minden nyavalyára, a tó algásodására is igaz, hogy jobb megelőzni, mint kezelni.
Azt hiszem, a levendulát nem kell bemutatni senkinek. Mindenki tudja, hogy a Földközi-tenger vidékéről származó félcserje, amelynek virágait és leveleit, illetve az ezekből készült olajat vagy őrleményt sokféleképpen felhasználhatjuk.
Ocimum basilicum - a tudományos név mindent elárul: az "ocimum" a görög "ózein" = 'illatozni' latinos változata, a "basilicum" pedig a görög "király" = "basileús" szóból ered. Innen származik a népies "királyfű" megnevezés is.
A menzai koszton megedződve igencsak meglepődtem, amikor először olvastam a babér (Laurus nobilis) történetéről.
Apollónnak, a művészetek istenének első nagy szerelme Ladón folyamisten lánya, Daphné nimfa volt, aki azonban visszautasította a közeledést. Daphné Apollón elől a hegyekbe menekült, ám ő oda is követte. Bánatában Daphné megkérte Péneusz folyamistent, hogy segítsen rajta. Így amikor Apollón át akarta ölelni, Péneusz babérfává változtatta a nimfát. Ez persze nem szabadította meg Daphnét Apollóntól, mert az isten a fát szent növényévé tette, ezért hordott babérkoszorút, és Apollón isten szertartásaiban is kiemelt szerep jutott a babérnak. Többek között a delphoi jósdában is babérágat égettek, a jósnők babérlevelet rágcsáltak. De nemcsak a jósok, hanem a művészek jelképe is a babér lett: a legjobb költők (és katonák is) babérkoszorút kaptak, innen ered a koszorús költő vagy az ül a babérjain kifejezésünk.
A kora középkorban feledésbe merült a babér jelentősége, de a reneszánsz idején újra divatba jött az ókor sok más jelképével együtt.
A vakáció közeledtével újabb mérgező növényről kell szót ejtenünk: ez a júniustól virágzó nadragulya. Kedveli a világos erdőket, leginkább bükkösök szélén, az utak mentén nő. Így egy hétvégi kiránduláson, táborozás során bármikor találkozhatunk vele, ezért jó, ha tudjuk, hogy a mérsékelt égöv egyik legmérgezőbb növényéről van szó!
Utolsó kommentek