tg-kapanyel-bk0210

Ha valaminek a színét imádom, az ízével viszont még nem igazán tudtam megbarátkozni, az a cékla. Már a latin neve is ijesztő (Beta vulgaris convar. crassa provar. conditiva), és az sem utolsó látvány, ahogy a gyerekeim horrorjelenetet idézően eszik ezt a fura zöldséget, akarom mondani vörösséget.

A dió szóba került már néhányszor a blogon, de most, hogy leszüretelték az idei termést is, érdemes újra elővenni a témát. Egy posztba persze egyáltalán nem fér bele mindaz, amit a dióról tudni kell vagy érdemes, azért teszünk egy próbát.

Dióliget Lengyeltótiban

A szelídgesztenye (Castanea sativa Mill.) a bükkfélék (Fagaceae) családjába tartozó fa. Nyugat-Európában, Dél-Európa hegyvidékein, valamint a Kaukázusban őshonos, valószínűleg a rómaiak telepítették be Pannóniába. A szelídgesztenye közepesen melegigényes növény, a mi klímánkon szinte mindenhol megél, a téli kemény fagyokat, valamint a nyári nagy meleget egyaránt elviseli. Tőlünk északabbra is megél ugyan, de ott csak ritkán hoz termést.

Gyerekkoromban utáltam a spenótot. Pontosabban óvodás koromig nagyon szerettem, ezután jött egy hosszabb szünet, amikor rá sem bírtam nézni. Majd felnőtt fejjel ettem újra, és ismét megszerettem, de ekkor még csak a tányéromon láttam, nem foglalkoztam azzal, hogy néz ki maga a növény. Néhány éve már én is vettem spenótmagot, kipróbáltam az új-zélandi spenótot (Tetragonia tetragonioides) is.

Közönséges spenót

Kedvelem eme remek eledelt, mely veres, esetleg fekete levet ereszt. Rendre szedek gyermekemnek… is. Na jó, nem mekegek tovább.