Minden évben így június közepe táján csodálhatjuk meg a kérészek csupán néhány napig tartó különleges násztáncát. Az egykor Európa szerte elterjedt faj mára a kontinens legnagyobb részéről eltűnt. Hazánkban nagy tömegben már csak a Tiszában és mellékfolyóiban él. Éppen ezért biztonságukra fokozottan ügyelnek Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai, a természetvédelmi egyesületek és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrei.
Virághoroszkóp
Melyik virág illik a csillagjegyünkhöz?
Előre kell bocsátanom, hogy soha nem foglalkoztatott különösebben a horoszkóptéma, a virágok annál inkább. Aztán olvastam egy szösszenetet a virágok és a csillagjegyek kapcsolatáról, és mivel a nekem tulajdonított virág ellen semmi kifogásom, gondoltam, megosztom. Hátha más is most jön rá, hogy nem is csak az eddigi kedvenc virága illik hozzá.
KOS
Energikus, szenvedélyes, erős, fejjel megy a falnak. Tüzes jegy lévén mágikus segítője a vörös szín, így temperamentumos lényéhez a pipacs illik a legjobban.
Barátságos edénykertek a balkonon
Egyre többen vállalkoznak arra, hogy ne csak a lakáson belül, hanem azon kívül is minél több zölddel vegyék körbe magukat. Szerencsére az egynyári és évelő virágok választéka évről évre bővül, így van miből mazsolázni. Az más kérdés, hogy ezek közül aztán mi érzi jól magát nálunk. Kevés az őshonos növény, így sokszor nehéz eltalálni, jó helye lesz-e erkélyünkön, teraszunkon a kiszemelt szépségnek. Ennek ellenére érdemes kísérletezni.
Régi népélet naptára
Május - Pünkösd hava
20. hét:
- május 14. (Bonifác): A földművelők általában megvárták a fagyosszenteket, és csak utána ültették az uborkát, babot, paradicsomot.
- május 15. (Zsófia): Az Ipoly-menti néphit szerint a fagyosszentek után következõ Zsófia is hozhatott fagyot. Erre a napra esőt jósolnak.
"Pongrác, Szervác, Bonifác,
Zsófia is lehet gyász."
A tulipán esete az ételfestékkel
Valamelyik Pettson és Findusz mesekönyvben olvastunk egy kísérletről, amelyben tulipán szirmait lehet ételfestékkel megszínezni. Természetesen a gyerekek azonnal ki is akarták próbálni, hogy tényleg működik-e. Naná, hogy februárban!
Utolsó kommentek