tg-kapanyel-bk0210

Ha valaminek a színét imádom, az ízével viszont még nem igazán tudtam megbarátkozni, az a cékla. Már a latin neve is ijesztő (Beta vulgaris convar. crassa provar. conditiva), és az sem utolsó látvány, ahogy a gyerekeim horrorjelenetet idézően eszik ezt a fura zöldséget, akarom mondani vörösséget.

A tél közeledtével egyre nehezebb friss zöldséghez hozzájutni, ezért nagyon meg kell becsülnünk azt a keveset is, ami van. Az egyik ilyen hálás zöldség a póréhagyma (Allium porrum), amely ideális a késő őszi-téli időszakra. Őshazája valószínűleg a Földközi-tenger vidéke, nálunk a bolgárkertészek termesztették először.

A dió szóba került már néhányszor a blogon, de most, hogy leszüretelték az idei termést is, érdemes újra elővenni a témát. Egy posztba persze egyáltalán nem fér bele mindaz, amit a dióról tudni kell vagy érdemes, azért teszünk egy próbát.

Dióliget Lengyeltótiban

Nyár közepén anyukám büszkén mutatott néhány apró növénykére a kertjében. Nem látszottak túlzottan érdekesnek, de azért csak megkérdeztem, mik ezek. Okrák. Orkok? Nem, okrák...

Gyerekkoromban utáltam a spenótot. Pontosabban óvodás koromig nagyon szerettem, ezután jött egy hosszabb szünet, amikor rá sem bírtam nézni. Majd felnőtt fejjel ettem újra, és ismét megszerettem, de ekkor még csak a tányéromon láttam, nem foglalkoztam azzal, hogy néz ki maga a növény. Néhány éve már én is vettem spenótmagot, kipróbáltam az új-zélandi spenótot (Tetragonia tetragonioides) is.

Közönséges spenót