Sokan pohárban vagy cserepes föld tetején hajttattak karácsonyra jácintot, krókuszt, esetleg tulipánt. Ha jó volt az időzítés, akkor ezek mostanában már igencsak kókadoznak. Ha viszont a hagyma kemény tapintású marad, nem szabad a szemétre dobni, érdemes megmenteni. A kevésbé gyakorlottaknak tudni kell, hogy az így virágzásra fogott hagymákat csak egyszer lehet hajtatni, de a kertbe kiültetve még évekig virágozhatnak. (A vízbe ültetett hagymák legkorábban két év múlva hajtanak virágot.)
Piacmustra - A barcelonai La Boqueria
Szeretek piacra járni. Akkor is, ha nem kell semmi, egyszerűen jó nézelődni, szóba elegyedni, kérdezősködni, ismerősökkel összefutni, odaköszönni a kedvenc árusoknak. Főleg hétköznap délelőtt, mert akkor nincsenek annyira sokan. Bár én azt is szeretem, amikor péntek-szombaton hömpölyög a nép, de csak a piacon.
Akármerre járunk utazások során, a helyi piaco(ka)t mindenképpen útba ejtjük, érdekes módon úgy, hogy teljesen véletlenül keveredünk oda. Így volt ez a nyáron Barcelonában is. Pont utazás előtt láttam képeket a leghíresebbről, a La Boqueriáról; el is határoztam, hogy mindenképpen megkeresem, majd egyszer csak ott álltunk előtte. (Ami persze nem nagy teljesítmény, mert a legnagyobb sétáló-bevásárló utcáról nyílik, de akkor is…)
A kora tavaszi virágokért most kell ásni
Itt az ősz, a hagymaduggatás ideje. Lehet ültetni boglárkákat, csillagvirágokat, díszhagymákat és korai tulipánokat. Jobb most, a szezon elején vásárolni, mert az elsők még válogathatnak. A gyűjtemény összeállításakor fontos tudni: minél nagyobb egy hagyma, annál nagyobb tömegű levelet, virágot fog hozni.
Augusztus a kert kritikus hónapja
Augusztusban a kertek többsége "elcsúnyul". A beteg, száradó növények, sárgás gyomos fű, a minimális számú virágzó növény igencsak lehangoló látványt nyújtanak. Ráadásul az idei rendkívüli száraz, meleg időjárás még kritikusabbá tette a kertek állapotát. A rosszul kezelt füvek a nem megfelelő locsolás, mélyvágás, elmaradt szellőztetés miatt siralmas állapotba kerültek.
Ilyen gyepet ezen a nyáron nem sok helyen látunk
Keukenhof - Konyhakertből virágtenger
Néhány évvel ezelőtt pont áprilisban jártam Hollandiában, így nem hagyhattam ki Keukenhofot sem a programból. Már az út is lenyűgözött bennünket, mert tulipánföldek mellett autóztunk el; egészen mesebeli látvány volt a sok színes virágsáv.
Az Amszterdamtól csupán félórányira fekvő Keukenhof területét a 15. században vadászatra használták, ezenkívül itt termelték meg a II. Vilmos bajor herceg lánya, Jacqueline vagy Jakoba grófnő uradalmi konyhájába szükséges fűszer- és gyógynövényeket. Innen az elnevezés: Keukenhof="konyhakert".
Utolsó kommentek