tg-kapanyel-bk0210

A varjúfélék közül maradt még két madár, amelyeket télen is gyakran megfigyelhetünk. A szajkó (Garrulus glandarius) varjú méretű költőmadarunk. Télen a nálunk maradókhoz északi tájakról csatlakoznak fajtársaik. A legtávolabbról orosz gyűrűs madár érkezett, amely több mint 2000 kilométert tett meg a gyűrűzés helyétől. Vannak évek, amikor ősztől óriási csapatokat lehet megfigyelni. Az ilyen inváziós beáramlásnak (ami egyébként sok madárnál előfordul) az okai között lehet az északi területek táplálékhiánya (rossz termés) és az átlagon felüli szaporulat.

A ragadozó madarak után átszárnyalunk egy másik olyan madárcsoportra, ahol hasonlóan nagy káosz uralkodik az ebben a témában járatlan ember fejében. Mert ugye a varjú az csóka, a 300 éves varjúból készült levest meg napokig kell főzni...

Hazánkban a Corvus nemzetségből 4 faj honos: a vetési és a dolmányos varjú, a csóka és a holló.

Vetési varjú

Ha megkérdeznénk járókelőket, hogy mondjanak egy nagyon apró madarat, akkor nagy eséllyel a legtöbben a kolibrit fogják említeni. Pedig a valóság az, hogy a kolibrikhez több száz faj tartozik, és van néhány fajuk, amelyek nem is mondhatók a maguk 20 grammjával nagyon aprónak. Most olyan madarakról lesz szó, amelyek a legkisebbek a nálunk élők között, és felveszik a versenyt a parányi kolibrikkel.

Sárgafejű királyka

"Ott egy sas!" - hangzik el bizonyára számtalanszor nap mint nap, ha egy ragadozó madár repül az út mellett. Persze madarunk büszke lehet kölcsönkapott titulusára - merthogy nagy valószínűséggel egerészölyvet sasoztunk le. Itt az idő, hogy egy kicsit rendet rakjunk ragadozó madaraink háza táján!

Egerészölyv

A gyakori pintyfélék közül előző posztunkban már megismerkedhettünk néhánnyal; a folytatásban két csőrmestert mutatunk be, a magevés specialistáit.

Fiatal zöldike