tg-kapanyel-bk0210

A március és az április a madárvonulás fő időszaka; a költőhelyükre igyekvő madártömegek megérkeznek hozzánk, vagy átutazóban csak megállnak egy kis pihenőre, majd indulnak is tovább. Sietnek, mert az egyik legfontosabb feladat várja őket: utódokat kell felnevelni!

Mezei pacsirta fiókái

Bár a cél ugyanaz, mégis számtalan, különböző stratégiával találkozhatunk. Az egyik legsikeresebb költőfajunk a mezei pacsirta. Zseniálisan alkalmazkodott a monokultúrás mezőgazdasági technológiához; annak ellenére, hogy némely mediterrán gasztronómia egyik legkedveltebb csemegéje (tízezerszám csempészik át a határokon), állománya töretlenül gyarapszik.

A tavasz első hónapja nem várt meglepetésekkel szolgáltatott: az egész tél legkeményebb időjárását hozta. Néhány szép napon kívül rekord hideg, hófúvás borzolta a kedélyeket és tette emlékezetessé nemzeti ünnepünket.

Ez azonban a természetben zajló folyamatokat csak lassíthatja valamelyest, de megállítani képtelen.

Bíbic

A legelső vonulók, amelyekkel találkozhatunk, a bíbicek. Sokszor már február végén megjelennek pillangószerűen csapkodó csapataik. A belvizes szántókon, lucernatáblákon gyülekeznek a galamb nagyságú, jellegzetes bóbitát viselő madarak. Vizenyős rétek a jellemző fészkelő helyei, ahol a földre rakott, hevenyészett fészekbe helyezi 4 tojását. Az ebből kikelő fiókák fészekhagyók. A szülők első vészjelzésére lelapulnak a földre és nyugton maradnak, bízva rejtőszínükben.

Az idei télen a Dunántúlon több évnyi hó esett, az extrém fagyok viszont jórészt elmaradtak. A nálunk maradt madarak a hófedte időszakokat eléggé megszenvedték. Az etetők óriási forgalmat bonyolítanak le ilyenkor. Tapasztalat, hogy minden év egy kicsit más. Az idei tél elején a széncinegék ostromolták nagy számban az etetőket.

Ezek messze nem csak a nálunk költő állományból kerülnek ki. Az ősszel Komáromnál jelölt madarat 2 héttel később Ljubljana közelében fogtak vissza. Egy másik, még az előző téli időszakban Vérteskethelyen gyűrűzött madár 1500 kilométerre Oroszországban került meg. Mindezek jól mutatják, hogy egy erős észak-észak keleti beáramlás zajlik le ősztől, a madarak egy része pedig tovább is áll. Az idei évben óriási létszámban jelentek meg a széncinkék, amit az eletetett napraforgó mennyisége is jól jelzett. Meggyvágóból is utoljára a 2004-2005-ös télen volt ennyi. A nagy csapatokba verődött madarak a havazással tűntek fel az etetőkön, egyszerre akár 80-100 példány. Mellettük nem nagyon jutott szóhoz más madár.

Egy kép: havas táj, zúzmarás fák, kék égbolt… és a fán egy madár, élénkvörös színű tollakkal! Ugye, milyen hihetetlen kép? Pedig ez a valóságban létezik! Most olyan madarakról lesz szó, melyek élénk tollazatukkal virítanak a fagyos télben.

1. éves vörösbegy

Télen a lombozat hiánya miatt minden állat jobban szem előtt van, mint más évszakban. Most olyan madarakról lesz szó, amelyek egész évben a költőhelyük közelében tartózkodnak, télen figyelhetők meg a legjobban, és minden porcikájukban tökéletesen alkalmazkodtak ahhoz, hogy a fák törzsén és ágain éljenek. Lábuk rendkívül erős kúszólábbá módosult. A legtöbb madárnál 3 ujj előre áll, és 1 ujj hátra. A harkályoknál ez 2-2-re módosult, ami nagy előnyökkel jár: a fakéreg megmarkolása sokkal hatékonyabb, ha egyenlő erőt tud felülről és alulról is kifejteni. A farktollak a madaraknál a repülés közbeni kormányzásra, fékezésre szolgálnak. A harkályoknál kapnak egy merőben más funkciót: meg kell tartaniuk a testet a függőleges fatörzsön. Ennek megfelelően a farktollak rendkívül kemények. A csőr erős vésőcsőrré alakult, és ez nem azért van, hogy a madár be ne verje a fába a fejét: képes vele kivájni a költőodúját, segítségével keresi a kéreg alatt mocorgó lárvákat. És ha már itt tartunk, pár szót érdemes szólni arról, mit is kopogtat a fa törzsén harkályunk.

Fekete harkály