tg-kapanyel-bk0210

Bár nyílik a hóvirág és a téltemető, azért messze még az igazi színpompás kertek ideje. A mostani se nem tél, se nem tavasz szürkesége arra ösztönzi az ember lányát, hogy túlélésre gyúrva szép kertek képeit nézegesse addig is, amíg saját virágaiban gyönyörködhet.

Így bukkantam egy igazi gyöngyszemre, amúgy is egyik kedvenc festőm, Claude Monet kertjére. Egyelőre csak a neten, de ezek után minden vágyam egyszer élőben is látni.

Az e heti Füvészkerti séták témája ezúttal a 8. kerület szívében található japánkert lesz. Érdemes kicsit közelebbről körbejárni a távol-keleti kultúra ezen részét, már csak azért is, mert hazánkban még mindig zajlik a hanami, szabad fordításban a "cseresznyefa-virágzás nézése". Mi is ez pontosan, miért fontos a japánoknak, és egyáltalán, mitől japánkert egy japánkert?!

A japánkertek eredetéről számos feljegyzés van, de pontosan nem lehet megmondani, ki és mikor építette az elsőt. Kezdetben a császárok építettek ilyen kerteket, melyek számos ponton különböztek a maiaktól. Úgy nevezetett paradicsomi kertek voltak; tehát nem nélkülözték a pompát, hatalmas méretűek voltak, rengeteg pénzbe kerültek, és alapvetően különböztek az európai kertektől. Itt el is érkeztünk a japán kertészetre is nagy hatást gyakorló egyik legfontosabb dologhoz, a sintóhoz. A sintoizmusról dióhéjban annyit kell tudni, hogy egy többistenhit, ahol minden természeti jelenségnek van egy-egy istensége, egy kamija. Minden kami lakik valahol, egy fában, kőben, Napban; ezek a sintó szentélyek. Emellett a sintó vallás szerint a legszentebb, legtökéletesebb kategória a természet, ami a kertről alkotott képüket alapvetően meghatározza. Ezért ha bármilyen, akár császári, akár egy kisebb kertre ránézünk, az a benyomásunk támad, mintha a természet egy kis része lenne előttünk, mintha egy nagyobb tájat "összenyomtak" volna.