tg-kapanyel-bk0210

Ezzel a felirattal találkozunk, ha a Füvészkert Pálmaházába lépve balra fordulunk. A táblához közelebb menve se derül ki sok minden erről a nem túl jellegzetes fáról. Mi most egy kicsit azért körbejárjuk az előbb említett óriás csalánfát (Dendrocnide excelsa) és rokonságát.

A csalánfák Ausztrália keleti partján és a Polinéz szigetvilág erdőszélein őshonosak. 6 fajukból mindössze kettő nő meg tényleg fa méretűre, a maradék 4 mindössze alacsonyabb bokrok formájában nyújt táplálékot számos rovarnak. A fák viszonylag nagy lombkoronájú, maximum 40 méter magasra megnövő fásszárúak. Mint általában az erdőszéli fákra jellemző, ez a 2 fafaj is gyors növésű, és nagy fényigényű. Fájuk puha, rostban szegény, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy miután elpusztulnak, kb. 2 év alatt teljesen elrothadnak. Virágzatuk apró virágokból áll, és az ágak villás elágazásában foglal helyet (bár sajnos virágzást a Füvészkertben a FitoFriday tagjai még nem látták soha).

Végre itt a tavasz, sőt, az időjárást tekintve lassan a nyár is! A sok eső, hó után a felragyogó nap párába burkolja a reggeleket. A növények is feléledtek, a gyökerek felől egyre intenzívebb a nedvek áramlása a rügyek felé, míg már annyira megduzzadnak, hogy az apró hajtások szétfeszítik a téli kabátot.

Az állatok is hálásak a melengető napsugarakért - a nélkülözéssel teli, lassú álomban töltött tél után egyre fürgébben látnak neki az ösztön diktálta tavaszi feladatoknak.

Csupán az emberi lény az, akinél nem történik semmi különleges. Ugyanakkor csörög reggel az ébresztőóra, mint télen, ugyanolyan ütemben végezzük a napi teendőinket, a munkaidő és az iskola ugyanakkor kezdődik, szinte csak az öltözködés terén vannak feltűnőbb változások.

Az eddigi írásaimból talán egyértelműen kiderült, hogy kertünket a lehető legtermészetesebb módon próbálom gondozni. Ennek része az is, hogy a kert végében ástunk egy kis esővíz-elvezető árkot, melynek két partján gyönyörűen zöldell a csalán.