tg-kapanyel-bk0210

Az óvoda után sokáig nem hallottam róla, ott is csak az értelmetlen nóta kapcsán találkoztam vele és valószínűsíthető rokonával, bablencsével. Aztán szép lassan letisztultak a dolgok, kiderült, hogy az utóbbi nem egy botanikai öszvér, csicseriborsó pedig igenis létezik, még ha kevésbé is használjuk, mint a téli időszakban népszerű többi hüvelyest. Pedig megérdemelné!

A 80 éves Feri bácsi, meglátván teraszunk kis asztalkáján a szaladossütő-tálat, örömmel nyugtázta, hogy megtartottuk ezt az ősi darabot (amely valóban több mint 100 éves). Tetszett neki a tál közepére tett jókora korall a szebbnél szebb tengeri sünök vázával és kagylóhéjakkal körítve.

A szaladossütő kb. 40 cm átmérőjű, 10 cm magas, barna, mázas cseréptál. Társaságunk fiatalabb, szalados témában járatlan tagjainak igyekeztünk elmagyarázni, mi is ez az étel: búzacsírából készülő massza, melyet a tálba öntve, kemencében sütöttek meg. Tetején fényes, kb. 1 cm vastag, karamellízű kéreg képződik - ez nagyon finom -, alatta lágyabb, édeskés, puha tésztaszerűség - ezt én nem szerettem.

Egy ideje elhanyagoltam a csírákat, de ez csak az írásra vonatkozik. A magocskák mindeközben lelkesen kelnek kifele, csak dokumentálnom kell az eseményeket.
Jöjjön hát még egy nagy kedvencem, a retekcsíra, mely már 3-4 nap után fogyasztható.

A zsázsát eddig csak kis növényke formájában ismertem, úgy szeretem is. Most kipróbáltam a csíraváltozatot, mely ugyan nem aratott nálam akkora sikert, mint az eddigiek, de azért megosztom veletek, hátha másnak bejön.

A vöröskáposztamagot nem olyan rég fedeztem fel; ennek a zöldségfélének eddig csak az almával párolt, kacsacombbal dúsított változatát ismertem, amely nagyon bejött, úgyhogy gondoltam, adok egy esélyt a magnak is. Nem bántam meg:)